Rossignol
Comme un vol criard d'oiseaux en émoi,
Tous mes souvenirs s'abattent sur moi,
S'abattent parmi le feuillage jaune
De mon coeur mirant son tronc plié d'aune
Au tain violet de l'eau des Regrets,
Qui mélancoliquement coule auprès,
S'abattent, et puis la rumeur mauvaise
Qu'une brise moite en montant apaise,
S'éteint par degrés dans l'arbre, si bien
Qu'au bout d'un instant on n'entend plus rien,
Plus rien que la voix célébrant l'Absente,
Plus rien que la voix -ô si languissante!-
De l'oiseau qui fut mon Premier Amour,
Et qui chante encor comme au premier jour;
Et, dans la splendeur triste d'une lune
Se levant blafarde et solennelle, une
Nuit mélancolique et lourde d'été,
Pleine de silence et d'obscurité,
Berce sur l'azur qu'un vent doux effleure
L'arbre qui frissonne et l'oiseau qui pleure.
Paul Verlaine, Poèmes saturniens
A fülemüle
Mint egy rikoltozó, riadt madárcsapat,
emlékeim hada most a szívemre csap,
szívemre csap, megül arany lombozatában,
s nézi a Bánatok violaszín tavában,
mely mélabúsan ott gyűrűzik, mennyire
meggörnyed már sudár égerfa törzsöke;
lecsap rám, ám a zaj, a kis, nyirkos fuvallat,
mely baljósan motoz a lomb közt, újra hallgat,
elbékül lassudan sebes lélegzete,
úgyhogy a gally között nem neszez semmi se,
s csak a Nem Láthatót zengi egy hang a csendbe,
egy hang zeng már csupán-egy madárhang-,
epedve,
ő zeng, ki életem első szerelme volt,
s most is úgy énekel, ahogy hajdan dalolt,
s a hold könnyel kivarrt, vakító fátyolában
nagy ünnepélyesen kibukkan halaványan
a nyári éjszaka. Oly mélabús, sötét,
lehúzza hallgatás nehéz lágy köntösét,
a légre dőlve ring, s a csepp szél sóhajára
megrezzen egy faág és felsír a madárka.
(fordította Szabó Magda)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése