Charles d' Orleans: En regardant vers le païs de France

En regardant vers le païs de France,
Un jour m'avint, a Dovre sur la mer,
Qu'il me souvint de la doulce plaisance
Que souloye oudit pays trouver ;
Si commençay de cueur a souspirer,
Combien certes que grant bien me faisoit
De voir France que mon cueur amer doit.

Je m'avisay que c'estoit non savance
De telz souspirs dedens mon cueur garder,
Veu que je voy que la voye commence
De bonne paix, qui tous biens peut donner ;
Pour ce, tournay en confort mon penser.
ais non pourtant mon cueur ne se lassoit
De voir France que mon cueur amer doit.

Alors chargay en la nef d'Esperance
Tous mes souhaitz, en leur priant d'aler
Oultre la mer, sans faire demourance,
Et a France de me recommander.
Or nous doint Dieu bonne paix sans tarder !
Adonc auray loisir, mais qu'ainsi soit,
De voir France que mon cueur amer doit.

L'envoy

Paix est trésor qu’on ne peut trop louer.
Je hais guerre, point ne la dois priser ;
Destourbé m’a longtemps, soit tort ou droit,
De voir France que mon cœur aimer doit !


A francia partok felé tekintve

A francia partok felé tekintve
Dovernál egy nap, a tengeren át,
gondolnom arra kellet eleinte
milyen örömben éltem odaát,
s bár küldte szívem egyre sóhaját,
ó mégis, így is milyen jólesett
látnom édes szülöttem földemet.
De elmém máris józanságra inte,
mit sóhajtozol, árva szív, tovább?

Hisz útban van, közelg, hogy látni szinte,
jő a jó béke, mindent visszaád.
Találta szívem ebben vigaszát,
de mindazáltal be nem telhetett
látnom édes szülöttem földemet.

Hát raktam Reménység-hajómba mind be
és meg is kértem vágyaim hadát,
kelnének át a tengeren sietve,
s térítenék pártomra a hazát,
hogy szűnjék már meg a háboruság,
hogy adja Isten, míg csak élhetek,
látnom édes szülöttem földemet.

Ajánlás

A béke kincs, dicsérem egyre hát,
gyűlölöm én, nem böcslöm a csatát,
az fosztott meg – mióta – engemet
látnom édes szülöttem földemet.

(Illyés Gyula)